A Palatinus felújítása miatt veszélybe került a Zöld Folt, költözés mentheti meg a belvárosi közösségi kertet

Tavaly októberben kezdődött meg a Palatinus Hotel felújítása, amely a Zöld Folt Közösségi Kert egy részét is érinti, így azt építkezési területté nyilvánították. Erre hivatkozva idén nem hosszabbította meg a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. a 2018 óta működő szervezet szerződését. A mind fenntarthatóság, mind közösségépítés szempontjából különleges kert körül kialakult helyzetről egy egyesületi tag értesített minket. A témában megkérdeztük a szervezet két tagját, valamint felkerestük a Vagyonhasznosító Zrt.-t és a Palatinus Hotelt is. 

A Palatinus Hotel felújítása a Király utca 7. szám alatti kerti ingatlant olyan módon érinti, hogy a faltól számított nagyjából két méteres szélességben állvány foglal helyet. Emiatt a szervezet a Pécsi Vagyonhasznosítóval (PVH) és az építkezés vezetőjével októberben arra a döntésre jutott, hogy a negyven szabadföldi parcellának a tizedét ideiglenesen használaton kívül helyezik.

 „Mi egy korábbi e-mailben megerősítettük, hogy nem szándékunk a károkozás és értelemszerűen csökkentett üzemmódban vagyunk, redukáljuk a kint tartózkodás időt, mert ennek mi is érezzük a felelősségét. Nem napközben próbálunk kijárni, hanem inkább az esti órákban, amikor az építkezés már jóval kevésbé aktív. Már itt van lassan július eleje és az építkezés idáig is működött konfliktusmentesen. Egyeztettünk azóta már az építés vezetőjével is és ő alapvetően nem látott kivetnivalót a kert működésében” – mesélte Hajba Gergő egykori alapító, aki jelenleg is aktív tagja a közösségnek.



A PVH, a terület tulajdonosa az építkezésre hivatkozva aztán idén már nem is hosszabbította meg a szervezet haszonkölcsön-szerződését, de csak júniusban szólította fel költözésre a szervezetet. Azóta azonban egyezség jött létre az érintettek között. A közösségi kert egyik alapítója, Hajba Gergő július 2-án tárgyalt a PVH igazgatójával, Jedlicska Zsófia Melindával és Zag Gábor alpolgármesterrel. Az az eredmény született, hogy a közösségi kert a Szabadság utca 58. alatt álló telekre költözhet. 

Ideiglenes bezárás helyett kellett más megoldás

Az ügyben felkerestük a Palatinus Hotelt is és azt a választ kaptuk, hogy a közösségi kert nyugati oldalán végigfutó rossz állapotú vegyeskő támfalat és az egyik épületnek a szálloda falához csatlakozó részét szükséges elbontani. Ezt azzal indokolták, hogy a Király utca 7. szám alatt álló ingatlan állagvédelmének sokéves hiánya, az udvari épületrészek elhanyagolt állapota és a csapadékvíz-elvezetés megoldatlansága miatt a szálloda telekhatáron álló falainak alagsori és földszinti részein hosszú évek óta folyamatos beázás tapasztalható. Feltételezésük, hogy az udvarban az ehhez szükséges munkavégzés legalább időszakosan ellehetetleníti a kert működését, ugyanis építési területként oda külsős személyek beengedése veszélyes lenne. Azonban „az építkezés dolgozói és vezetői, vagy a beruházó között a közösségi kert egyesületével semmilyen konfliktus nem volt, kizárólag az ingatlan tulajdonosaival egyeztettünk azon műszaki kérdésekről, melyek megnyugtatóan rendezik a Palatinus Szálloda állagvédelmét a jövőben” – tették hozzá. 

A Széchényi tértől egy percre – Fotó: Illusztráció/Google Maps

A PVH munkatársától a szerződés meghosszabbításáról, az egyesület jelenlegi területen tovább tartózkodásáról és ennek kizáró okairól szóló kérdéseinkre csupán múlt héten még csak egy egymondatos választ kaptunk, miszerint „a szerződéskötésre az építkezés miatt nem kerülhetett sor, az egyeztetés az érintettekkel és a megoldás keresése folyamatban van”. 

Mindenesetre érdekes, hogy az október óta tartó szállodafelújítás mellett a közösségi kert működése csupán nyolc hónappal később vált olyan súlyos problémává, hogy az egyesületnek lényegében azonnali hatállyal kell véglegesen új helyet keresni – és nem csak ideiglenesen.

Költözik a Király utca zöld foltja

A Zöld Folt Közösségi Kert 2018 óta működik a Király utca 7. szám alatt. A szociológus hallgatókból álló egykori alapítók az önkormányzat és a vagyonhasznosító közbenjárásával kapták meg művelésre a 400 m² alapterületű telket. Azonban, ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk, a megfelelő terület megtalálása sem volt egyszerű. A tervek szerint a Park Mozi betonrengetegének feltörésével jött volna létre 2017 tavaszán a közösségi kert, azonban az egyezségtől az akkori önkormányzat visszalépett.

Rendezvények helyszíne is volt a közösségi kert – Fotó: Ruprech Judit

A hatodik éve működő, jelenleg 36 fős szervezet különleges szerepet tölt be a város életében. A bárki számára szabadon hozzáférhető parcellákkal lehetőséget nyújtanak kertészkedésre és saját zöldségek, valamint fűszernövények termesztésére azok számára, akiknek erre más módon nem lenne lehetősége. Emellett a szervezet számos városi programnak is otthont adott az utóbbi években. A koronavírus időszakában a pécsi slam poetry klubjait tartották itt, azóta pedig helyszínéül szolgált többek között elektronikus zenei rendezvényeknek, irodalomterápiás műhelyeknek, filmvetítéseknek, díjátadónak, versfelolvasó esteknek, kiállításmegnyitóknak és nyári egyetemi programoknak egyaránt. 

A kertészeti szezon közepén zajló költöztetés során az egyesület nem mindent tud majd megmenteni. A paradicsom, a paprika és a perui földicseresznye mind odavesznek majd. Azonban költöztethetőek a hagymás virágok, amik nagyrészt dísznövények. Ilyen a jácint, a nárcisz, a medvehagyma és a gyöngyvirág. Ezeken kívül szamóca palántákat, konténeres plumériát, egy mirtuszt, egy facsemetét és egy meggyfát is át tudnak majd vinni az új telekre. Egyes növényeket magfogással tudják megmenteni, mint a parlagi liget szépét. 

Az új telekre költözés határidejét nem tudják még, arról jövő héten egyeztetnek a PVH munkatársával. Azonban a költözés bármikor is történjen meg a nyár folyamán, nem lesz egyszerű feladat, így az egyesület minden lelkes segítő jelentkezését szívesen fogadja.

Szerző: Kapás Réka