Az is sikerélmény, ha valaki bejön az utcáról és igénybe veszi a szolgáltatásunkat

A Támasz Alapítvány a rendszerváltás óta segít a pécsi hajléktalan embereknek átvészelni a hideg időszakokat, orvosi ellátáshoz jutni és utat találni a kitöréshez. A november elseje óta tartó krízisidőszak kapcsán készítettünk interjút a szervezet intézményvezetőjével, Fonyó Józseffel, aki mesélt nekünk a szakmájában rejlő kihívásokról, a hajléktalanságot övező tévhitekről, valamint arról is, hogy hogyan tudjuk jól támogatni az alapítvány munkáját a téli időszakban. 

Mi a Támasz Alapítvány legfontosabb feladata? 
A hajléktalanok ellátásával foglalkozunk. Célunk, hogy azok számára is lehetőségeket biztosítsunk, akik lakhatási nehézséggel küzdenek, hogy megpróbáljanak talpra állni és átvészeljék a hideg időszakot. Az egyik nagyon fontos szolgáltatásunk az utcai szociális szolgálat, aminek az a feladata, hogy felkeresse és elérje azokat az embereket, akiknek nincs megfelelő lakhatásuk, és felajánlják számukra az általunk nyújtott intézményi szolgáltatásokat. Ha valaki mégis úgy döntene, hogy nem lakhatás céljára szolgáló helyiségben tölti a napjait, akkor őt rendszeresen látogatják, esténként teát, gyertyát és pokrócot visznek neki a téli időszakban. Ezt kiegészíti a krízisautó-szolgálatunk, ami biztosítja napi huszonnégy órában, hogy a közterületen élőket szükség esetén el tudják szállítani a megfelelő intézménybe. Ez a klasszikus életmentő része a munkánknak, amit egyébként egyedül mi csinálunk az egész Dél-Dunántúlon: Tolna és Somogy megyét is mi látjuk el. Emellett a nappali melegedőinkben zajlanak az ügyintézések, segítségnyújtások, tanácsadások és van orvosi ellátás is. A huszonnégy órás egészségügyi centrumunkban a napi háziorvosi szolgáltatás mellett orvosi ügyelet is igénybe vehető. Van férfi és női éjjeli menedékhelyünk, illetve a téli időszakban van egy krízisszállónk is, ami november 1-je és április 30-a között van nyitva. Átmeneti szállásaink esetében sokkal több elvárás van a kliensek felé, ugyanis azok folyamatos bent tartózkodást tesznek lehetővé, térítési díj ellenében. Ha valaki itt bizonyítja, hogy képes önállóan élni, akkor egy külső férőhelyünkre kerülhet, így olcsón lakhatási lehetőséghez juthat. Az a tapasztalatunk, hogy egyre kevesebb olyan kliens van a látókörünkben, aki ezt a lépést meg tudja tenni, ugyanis gyakran szükségük van a külső kontrollra. Van egy hajléktalanok otthona nevű intézményünk is, amit mi ápoló otthonnak nevezünk. Ez egy tartós bentlakásos intézmény, ami olyan, mint egy idősek otthona, csak kifejezetten hajléktalan embereknek. Sokan életük végéig itt élnek. Gyakori kérdés, hogy az emberek ki tudnak-e lépni a hajléktalanságból vagy sem. Szerintem fontos, hogy az egyénben megszülessen a változás iránti igény, amiben persze szerepe van a szociális munkatársaknak is, de az egyén önálló döntése, elhatározása nélkül nem megy.

Mit tart nagy kihívásnak a szakmájában? 
Számomra a kihívás az, hogy hogyan tudok motiválni egy segítségre szoruló embert. Nagy szerepe van a személyes kapcsolatnak és a bizalomnak abban, hogy az ember képes legyen elhitetni a másikkal, hogy tud változtatni a saját élethelyzetén. A legnehezebb, ha valakinek nincsenek céljai. Gyakran tapasztaljuk a menhelyen vagy az utcán élőknél, hogy nincs megfogalmazott tervük, hanem állandó nihilben élik az életüket. Az ilyen helyzetek nagy tehetetlenséget gerjesztenek a munkatársakban is. Ahhoz, hogy a kollégák hasznosnak érezzék magukat és legyenek sikerélményeik, fontos megtalálni azokat a klienseket, akikbe érdemes energiát fektetni és őket megragadni. Az is sikerélmény, ha valaki bejön az utcáról és igénybe veszi a szolgáltatásunkat.

Az utcán élő személyeknél óriási lépés, hogy eljöjjenek abból a közegből, ami emberhez nem méltó és nem használ sem az egészségi, sem a mentális állapotuknak. Ha valaki abból kimozdul és képes arra, hogy elfogadja az intézményrendszert, az már nagyon nagy dolog.

Azonban ebből továbblépni megint nehéz, sok ember itt tölti a telet a Dugonics utcában, nyáron pedig kint van. Ez életmentésre jó, az életmód megváltoztatására azonban kevés. Amikor az ember hajléktalanná válik, azt szokták mondani, hogy az első három-négy hónap az, amikor meg lehet ragadni az embert és vissza lehet fordítani abba az életmódba, amiben előtte volt. Ez nem azt jelenti, hogy később nem lehet, csak ekkor a legnagyobb az esély rá. Amikor valaki bekerül hozzánk, akkor van arra lehetőség, hogy azt mondja, hogy ő nem így akar élni, de ez azon is múlik, hogy milyen mintái voltak, hogyan szocializálódott, mit tanult, milyen családban nőtt fel, vannak-e olyan tapasztalatai, amik azt mutatják, hogy egy nehéz élethelyzeten is felül lehet kerekedni. Dilemma, hogy az intézményrendszer segíti-e az embert abban, hogy kilépjen ebből az életformából vagy megtámogatja benne. Ha azt a szempontot nézzük, hogy az emberek ne fagyjanak meg az utcán, hanem jöjjenek be helyette szolgáltatásokba, akkor az egy nagyon nemes és fontos cél, amit az intézményrendszer biztosít, de az ebből való kilépés már nem ilyen egyértelmű. 

Sok sztereotípia van a hajléktalansággal kapcsolatban. Tapasztalataik szerint milyen tényezők befolyásolják leginkább azt, hogy valaki hajléktalanná válik-e? 
Nincsen egy meghatározó tényező, ami miatt valaki hajléktalanná válik.

Gyakran követik el azt a hibát az emberek, hogy azt hiszik, hogy a hajléktalanság egy homogén csoport, viszont ez nem igaz, ezerféle ok és történet állhat e mögött.

Vannak rizikófaktorok, amiknek az együttállása erősítheti a kialakulását: ilyen a függőség, a pszichiátriai betegség, a fizikai állapot romlása, a válás, a gyermekkori traumák feldolgozatlansága, a gyermekvédelmi gondoskodásból való kiszakadás, a talajvesztettség állapota, ami akár generációkon keresztül jellemezhet egy adott családot vagy közösséget. Szerintem nagyon fontos tényező, hogy azok a kistelepülések, ahol régen erős közösségek voltak, már elvesztették a megtartó erejüket, és sok esetben onnan is kiszakadnak az emberek. Ide kerülnek a városba, ahol sem helyismeretük, sem tapasztalataik nincsenek, elveszettek, ami sok esetben vezethet hajléktalansághoz. Ha az embernek nincsen jártassága a munka világában, akkor nagyon nehéz bekapcsolódni, és az a helyzet, hogy azok az emberek, akikkel mi dolgozunk, nagyon nehezen tudnak apróbb változásokat is meglépni. A mobilitási képességeik korlátozottabbak, mint az átlag társadalomnak. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok embernek olyan végzettsége van, ami már elavult, nem piacképes. Az pedig nagyon nehéz lépés, hogy valaki akár több év vagy évtized hajléktalanság után beüljön az iskolapadba. Alapvetően fontos, hogy az embernek legyen szándéka arra, hogy akarjon dolgozni és legyen erről egy világos elképzelése. Mi abban tudunk segíteni, hogy ennek a realitását megtaláljuk, mert sok esetben nem a valóságot tükrözik az elképzelések azzal kapcsolatban, hogy milyen munkát tud elvégezni az adott egyén, és hogy hogyan tud megírni és beadni egy önéletrajzot. Emellett évek óta működik nálunk a hajléktalanok közfoglalkoztatási programja, ahova sok embert tudunk bevonni. Habár ez egy nagyon kiszámítható és biztonságos munkalehetőség, azonban korlátozó tényező, hogy a közfoglalkoztatotti bér jóval alacsonyabb, mint a minimálbér, sokaknak pedig ez az egyetlen lehetősége. Nagyon sok olyan ember is hajléktalanként él, aki korábban akár évtizedeket töltött a büntetés-végrehajtási intézetekben. Nekik többszörös hátrányaik vannak, nagyon nehéz visszailleszkedniük a társadalomba, hajléktalanként pedig újabb nehézséggel találkoznak. Ezek a faktorok pedig még inkább gyengítik azokat a lehetőségeket, amik a visszailleszkedést szolgálnák. 

A téli időszakban a támogatók mivel tudnak a legjobban segíteni?
Mindent szívesen fogadunk, ami a hajléktalanok számára használható, főleg olyan jellegű ruhaadományokat, amelyek mindennapi használatra alkalmasak: mint a kabát, a pulóver, a nadrág vagy a cipő. Fontos, hogy az adomány olyan minőségű legyen, amit az is szívesen hordana, aki adja. Sajnos sokan adományoznak - akár pusztán jószándékból - olyan dolgokat, amelyek használhatatlanok az ellátottak számára. Emellett szívesen fogadunk tartós élelmiszert is, bár az az igazság, hogy az étellel nagyon jól állunk: az Élelmiszerbank folyamatosan elhozza nekünk a különböző kereskedelmi láncokban megmaradt élelmiszereket. Volt idén két gyűjtésünk is, amiből tudtunk az ellátottainknak karácsonyi csomagot is adni. Az átmeneti szállóinkon és a menhelyeinken minden részleg tart karácsonyi ünnepséget, és van olyan vendéglátóhely, amely évek óta egy ebéd felajánlásával támogat minket szenteste. A karácsony is egy nehéz időszak, ami erősíti a bentlakókban a család hiányának érzését. Azonban pozitív, hogy van egy olyan közösség, amivel ezt az ünnepet meg lehet élni, még ha nem pont úgy, mintha az ember a saját családjával lenne. 

Szerző: Kapás Réka