A PTE és a PVSK beruházása is veszélybe került, mert bajok vannak a NER-közeli kivitelezővel

A PTE és a PVSK beruházása is veszélybe került, mert bajok vannak a NER-közeli kivitelezővel
A Pécsi Vasutas Sportkör új létesítményeit tavasszal kellett volna átadni – Fotó: Gűth Ervin / Telex - Mecseki Müzli

Két különböző, egyenként is többmilliárdos nagyságrendű pécsi beruházás kivitelezését is felfüggesztették az elmúlt hetekben. A NER-közeli vállalkozásként számon tartott B Build & Trade-del a PVSK május elején szerződést bontott, míg a Pécsi Tudományegyetemnél ez folyamatban van. Így egy multifunkcionális sportcsarnok és egy tudományos innovációs központ kivitelezése is veszélybe került.

A B Build & Trade-t azért is emlegeti a sajtó NER-közeli vállalkozásként, mert a cég az első komolyabb megbízásait, referenciáit Bánki Erik hazai pályáján nyerte, sőt a Fidesz baranyai erős emberéhez (és feleségének cégéhez) köthető lovardát is ők építették. A cég 2012-es megalapítása óta, vagyis az elmúlt bő évtizedben több mint harminc közbeszerzést nyert, köztük jó néhány milliárdos nagyságrendű beruházás volt. Pécsi állatkert, pécsi vásárcsarnok, pécsi labdarúgó-akadémia. De ezeken kívül is többnyire fideszes vezetésű önkormányzatok, önkormányzati cégek megbízásait nyerték el a Dél-Dunántúlon. A cég körüli problémákról már hónapok óta keringtek pletykák, kifizetetlen alvállalkozókat is emlegettek, most pedig már a cégadatokban is látható, hogy nemrég végrehajtást jegyeztek be a B Build & Trade-nél.

Eltérő projektek hasonló helyzetben

A Pécsi Vasutas Sportkör kormányzati támogatásoknak köszönhetően 2017 óta nagy fejlesztésekbe kezdhetett. Az első ütem sikeresen zárult: focipályák újultak meg, és egy teljesen új kosárlabda-munkacsarnokot is átadtak. Azonban az újabb, nagyszabású fejlesztésnél nagy problémák léptek fel. A projektben a régi stadiont elbontották, a helyén négy épületrészből álló sportcsarnok (labdarúgás, ökölvívás, dzsúdó), focipályák és 800 fős lelátó épül, amit elvileg idén tavasszal kellett volna átadni.

A határidőket többször módosították, és az eredetileg nettó 2,1 milliárd forintos beruházás ára év elején 400 millió forinttal ment feljebb. Ennek nagyobb részét a brutális inflációval könnyen indokolható árindexálás tette ki. Januárban az önkormányzati tulajdonú PécsMa.hu-nak még bizakodóan nyilatkoztak az illetékesek a projektről. Információink szerint viszont hetekkel ezelőtt megszakadtak a munkálatok. Ahogy a hétfő reggeli képeinken is látszik, munkavégzés nem történik a Verseny utcai területen.

A PVSK a Telex megkeresésére azt közölte, hogy a vállalkozó hivatalosan még nem vonult le az építési területről, azt a részükre nem adta át. Azt is hozzátették, hogy május 3-án a kivitelezési szerződést felmondták, mivel a szerződés szerinti befejezési határidő március 12-én lejárt. A projekt teljesítése az 50 százalékot meghaladja, de a pontos mértékének felmérése folyamatban van. A szerződésbontás pedig azt is jelenti, hogy a kivitelezés folytatásához elszámolásra, és új közbeszerzés elindítására is szükség lesz. Megerősítették azt az információnkat is, hogy vannak ki nem fizetett alvállalkozók, a PVSK-nak két cég jelzett ilyen problémát.

A Pécsi Tudományegyetem leendő tudományos és innovációs parkjánál is hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt még jóformán el se kezdődött a munka. Ezt a helyszínen készített fotók is jól mutatják.

A 4 milliárd forintos beruházásnak a szerződések szerint novemberben készen kellene lennie, de erre nem sok esély mutatkozik. Megkerestük kérdéseinkkel az egyetemet is, az alábbi közleményt juttatták el a Telexhez:

„A Pécsi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Park beruházásának jelenlegi készültségi foka messze elmarad az időarányosan várható állapottól, ami veszélyezteti a projekt sikeres megvalósítását. Egyetemünk mindent megtett annak érdekében, hogy a kivitelezésben érzékelt jelentős késedelmeket a kivitelező behozza, ugyanakkor a megbízott cég a vállalt intézkedéseknek továbbra sem tett eleget, így az Egyetem – élve a szerződésben foglalt jogával – a közelmúltban kezdeményezte a kivitelezői szerződés felbontását. A PTE a szerződés szerinti 10%-os előleget fizette ki eddig a kivitelezőnek, ugyanakkor a szerződés felbontásával egyidejűleg az abban foglaltak szerint eljárva a kivitelező céget kötbér megfizetésére, és a 10%-os előleg visszafizetésére szólította fel. Minden nehézség ellenére a Tudományos és Innovációs Park projekt infrastrukturális elemének biztosítása mellett kitart a Pécsi Tudományegyetem, és annak megvalósításáról gondoskodni fog.”

Hivatalos elérhetőségein kerestük a céget, ha kapunk válaszokat, akkor arról is beszámolunk.

Pogányi szálloda ingyenpénzből

Pécs közelében folyamatban van egy harmadik beruházás is, amelynek egy magánvállalkozás a gazdája, azonban a projekt jókora, vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési programból az MPHH Hotel Invest Kft. 3,9 milliárd forint támogatáshoz jutott egy 92 szobás, négycsillagos superior minősítésű szálloda építésére. A szálloda támogatásáról és a cégről az mfor.hu 2021-ben azt írta, hogy a 2019-ben létrehozott MPHH két tulajdonosa Hoffmann Henrik és Márton Péter. Előbbi a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a B Build & Trade nyerte meg, és ennek a módosításai jól mutatják, hogy milyen finanszírozási problémákat kellett megoldani. A legutolsó, május elején közzétett módosítás szerint nemcsak az anyaghiány és -drágulás, de a banki folyószámlahitelek drágulása is problémákat okoz és ezen a kifizetések átütemezésével próbáltak segíteni.

Ami kész, ott már nem lehet baj

Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása az új pécsi vásárcsarnok volt, amelyet tavaly nyáron adtak át. A kivitelezési közbeszerzést azonban még az előző, fideszes városvezetés alatt, 2018 őszén hirdették meg és nem sokkal az önkormányzati választás előtt, 2019 augusztusában hirdették ki győztesként a B Build & Trade-et.

Megkérdeztük az önkormányzatot, hogy milyen garanciák vannak arra az esetre, ha egy ilyen fontos beruházás kivitelezője eltűnne. Az önkormányzat válasza szerint a pécsi vásárcsarnok esetében a kivitelezés befejezésétől számított 5 évig, tehát 2027. június 21-ig a teljes kivitelezési költség 5%-ának erejéig jótállási kötelezvény (banki garancia) van. Vagyis az időközben keletkező, vállalkozót terhelő hibák javítását szolgáló költségeket az önkormányzat hívja le, ha a hibát a vállalkozó nem javítja ki. A kötelezvény alapján történő lehívásokat az építési vállalkozó csődje, fizetésképtelensége nem befolyásolja, a garancia akkor is fennáll a garanciális időszak végéig, ha időközben az építést végző társaság bármilyen formában megszűnik – írta válaszában a pécsi önkormányzat.

A cikk eredetileg a Telexen jelent meg.

Tovább »

A Fidesz kommunikációs igazgatója már messziről üvöltözve közelítette meg Magyar Pétert Pécsen

A Fidesz kommunikációs igazgatója már messziről üvöltözve közelítette meg Magyar Pétert Pécsen

Magyar Péter országjárása nem várt elemmel bővült: a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás egy pécsi gyermekotthon előtt próbálta falhoz állítani és sarokba szorítani a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét kedden délelőtt. Először Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár bukkant fel a Szikla utcai otthon ajtajában, mellette Tóth Gabriella Zsuzsa, az Országos Gyermekvédelmi

By Ervin Gűth
#168 – Visszás visszatérés | Veszélyes gurulás | Dráguló lakás

#168 – Visszás visszatérés | Veszélyes gurulás | Dráguló lakás

A Mecseki Müzli kiválogatja neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten.  #aszerk. Múlt csütörtökön és pénteken a budapesti K-Monitor Helyi demokrácia a gyakorlatban című konferenciáján jártam. Egészen üdítő és motiváló volt a környező országokból – vagy éppen hazai civil szervezetektől – jó példákat látni, amik a részvételiség, átláthatóság irányába

lock-1 By Ervin Gűth