Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak

Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak
Kisebb, de vidám tömeg – Fotó: Gűth Ervin

A szokásosnál egy hónappal később és kevesebb résztvevővel, de most is békés hangulatban zajlott a Pécs Pride. A korábbiakhoz képest a negyedik felvonuláson jóval mérsékeltebb rendőri jelenlét mellett demonstráltak több százan az LMBTQ-emberek egyenjogúságáért. A Freedom of My Identity egyhetes emberjogi fesztivál egyik zárórendezvénye ismét új útvonalon vezetett keresztül a városon: a 48-as térről a Széchényi térre vonult a tömeg.

A korábbi években – főleg az első felvonuláson – megteltek az utcák, viszont a rendezvényt szinte hermetikusan lezárták, páncélkocsikkal, vízágyúkkal, kordonrengeteggel biztosították a rendőrök. Az egyetlen vidéki meleg büszkeség felvonulás egyik szervezője Rigó Bálint szerint a rendőrség az első három Pécs Pride tapasztalatai alapján már rugalmasabban kezeli az igényeiket és kompromisszumokra is képesek. A szervezők célja, hogy egyre kevésbé legyen látható, egyre kevésbé legyen zavaró a rendőri jelenlét. Ahol lehet, ott élőerős védelemmel, ahol kell kordonokkal segítik a rendezvényt, de egyelőre a szervezők is szükségét érzik még a fokozott biztosításnak. „Úgy gondolom, és remélem, hogy pár éve múlva már egyáltalán nem kellenek kordonok sehova” – mondta Rigó.

Kevesebb kordon, de érezhető rendőri jelenlét – Fotó: Gűth Ervin

A lazább biztonsági intézkedésekhez vélhetően az is hozzájárul, hogy egyre kevesebb az ellentüntető. A Mi Hazánk 2021-ben és 2022-ben is 50-100 fővel és beszédekkel tarkítva tiltakozott – agresszív jelenetek is voltak – bár ebből a vonulók nem sokat érzékelhettek. Tavaly már csak öten és idén is tíznél kevesebben ácsorogtak a kordonoktól pár méterre. Illetve egy, LMBTQ-ellenes felirattal és zászlóval magányosan tiltakozót is láttam még a belvárosban, de ő a rendezvénnyel ellentétes irányba tartott kezdés előtt egy órával.

Egyedül a normalitásért, de az ellenkező irányba – Fotó: Gűth Ervin

Nem csak külföldi diplomaták, de sok helyi politikus is részt vett az eseményen. Talán a kevesebb felvonuló miatt, de vártnál gyorsabban a Széchenyi térre ért a tömeg, ahol a kiállító civil szervezetek padjai sátrai, valamint a vendéglátóhelyek teraszai között el is oszlott a tömeg. Ez némi zavart is okozott a szervezésben és a beléptetés körüli nehézségekről árulkodott az is, hogy nem mindegyik meghirdetett felszólaló ért időben a helyszínre. Viszont a szabadabb rendezvény hozadéka volt az is, hogy a résztvevők kávézgatva hallgathatták a beszédeket.

„Ma azért vonulunk, hogy ne csak ma foghassuk szabadon egymás kezét” – mondta beszédében Pál Márton, a Család az család mozgalom elindítója. Beszélt a sikereikről, hogy mennyi támogatást kaptak magánszemélyektől, cégektől és diplomatáktól. De arról is, hogy továbbra is küzdeni kell, mert a magyar törvények még mindig diszkriminálják a szivárványcsaládokat. „Nem elég a párok egyenjogúságáért küzdeni, hanem családok egyenjogúságáért is ki kell állni” – mondta Pál. A pécsi származású aktivista köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a megvalósították az egyik álmát, ezt a rendezvényt.

Steiner Kristóf már másodszor mondott beszédet a Pécs Pride-ok történetében és rögtön egy friss, személyes élménnyel kezdte. A Görögországban élő Steiner repülővel érkezett Magyarországra és már felszállás előtt egy magyar férfi kötött beléjük. „Szerinte bocsánatot kellett volna kérnünk, hogy vagyunk. És azért a kárért, amit okozunk a társadalomban” – mondta Steiner, aki aztán tényleg bocsánatot is kért. De nem a létezéséért, hanem azért, ha esetleg nem válaszolt egy-egy emberjogi szervezet kampányában való részvételre, vagy azokra a személyes üzenetekre, amikben az LMBTQ-közösség tagjai lelki támogatást kértek tőle. „A felelősség terhes, de ez valójában egy áldás. Tartozunk a szabadságunk használatával azoknak, akiknek a jogai korlátozva vannak. Sok veszedelem mellett a legnagyobb a hallgatólagos beleegyezés a rosszba” – mondta Steiner.

Zsirka Hella, a Háttér Társaság ügyvivője szerint a kisebbségek addig a politikai haszonszerzés áldozatai lesznek, amíg nincs normalizálva a szolidaritás. „Ha egymástól elhatárolódunk, az nem vezet semmire, csak hasadékokat ás és szilánkokra töri az együttes erőnket. Ne hagyjuk, hogy mesterségesen generált üzenetekkel egymásnak ugrasszanak minket ” – mondta és hozzátette, hogy ebben a harcban a nyilvánosan felszólalóktól, a támogató szülőkig mindenkinek fontos szerepe van benne.

Tartalmi együttműködés keretében a cikk először a Telexen jelent meg.


A Pécsi Pride nem provokatív, hanem demonstratív rendezvény
Egy egészhetes emberjogi fesztivál záróeseményeként idén ősszel is lesz Pécs Pride. Tavaly komoly indulatokat váltott ki és természetesen nagy médiafigyelem övezte az első vidéki LMBTQ-felvonulást. Az idei bejelentés után mintha ez egy kicsit elmaradt volna. Persze, a program még messze van, valószínűleg ez változni fog, azonban a Közvélemény, vagyis az

Tovább »

Európai adatok mutatják: Pécsen is egyre többet hűtünk és ez energiabiztonsági kockázatokkal jár

Európai adatok mutatják: Pécsen is egyre többet hűtünk és ez energiabiztonsági kockázatokkal jár

* A mesterséges hűtés iránti igény az 1980-as évek óta folyamatosan nő Magyarországon, ahogy Pécsen is. * Egy harminc országot összehasonlító felmérés alapján, hazánk nyolcadik az európai rangsorban, míg országosan Baranya a hetedik legnagyobb hűtési igénnyel rendelkező megye. * A CORRECTIVE.Europe közreműködésével néztük meg az 1979 és 2023 közötti hűtési adatokat, és

By mecseki müzli
Péterffy Attila három alpolgármestert szeretne, de az alakuló ülésen kettőt sem sikerült megválasztatni

Péterffy Attila három alpolgármestert szeretne, de az alakuló ülésen kettőt sem sikerült megválasztatni

„Nem a bizonytalanság, hanem a választók határozott kívánsága nyilvánult meg ebben a júniusi önkormányzati választási eredményben” – mondta Pécs újrázó polgármestere, Péterffy Attila a közgyűlés alakuló ülésén. Úgy látja, hogy a városban példa nélküli közgyűlési összetétel egyensúlyt, közös munkát, és békét teremt majd. Az első érdemi szavazások nem ezt vetítik előre.

By Ervin Gűth
Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Október elején facsemetéket ültettek a Kálvária sétányon. A beavatkozás Kővári János egyik legutolsó képviselői intézkedésének köszönhető. Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Véget ért a Kálvária utca kálváriája. Korábban öles fák adtak árnyat az itt élőknek, de kivágták őket. Ezért a lakók kérésére képviselői keretemből támogattam 20 fa kiültetéset.” Bár a bejegyzés megfogalmazása

By mecseki müzli