Lettek alpolgármesterek Pécsen, a Fidesz árnyék-városvezetéssel próbálkozik, de a fizetésemelésnél nagykoalíció van

Lettek alpolgármesterek Pécsen, a Fidesz árnyék-városvezetéssel próbálkozik, de a fizetésemelésnél nagykoalíció van
A decemberi közgyűlésen sem volt karácsonyi a hangulat – Fotó: Gűth Ervin

Kedden eleve maratoni közgyűlésre, több mint ötven napirendi pontra lehetett számítani Pécsen, de csak az első két javaslat megtárgyalása öt órát vett igénybe. Péterffy Attilának, a város ellenzéki polgármesterének két törvényességi problémát kellett megoldani: az önkormányzatok szabályos működésének többek között az is feltétele, hogy legyen a városnak alpolgármestere és legalább egy működő bizottsága.

Ezek elfogadását azonban eddig nagyban hátráltatta, hogy Pécsen az önkormányzati választás patthelyzetet hozott. A közgyűlésben a legtöbb képviselője a kormánypártoknak van: az együtt induló Fidesz–KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület két frakciót is alakított. Azonban az ő tizenegy szavazatuk is kevés a 25 fős testületben a többséghez, ahogy Péterffy Attila csapatának a tíz szavazata is. Így a szavazásoknál sok múlik a „kicsiken”, vagyis az egy-egy képviselővel rendelkező Mi Hazánkon, a Mindenki Pécsért Egyesületen, a Tiszta Kezek Egyesületen és a Magyar Kétfarkú Kutya Párton. Ez a keddi ülésen is egyértelműen látszott.

Péterffy Attila ugyanazokat a jelölteket javasolta alpolgármesternek, akiket rögtön az új testület alakulásakor nem sikerült megszavazni. Azóta az egyik jelölt, Zag Gábor kilépett a DK-ból, őt most nagy többséggel támogatta is a testület. Ehhez kormánypárti szavazatok is kellettek.

A fideszes képviselők úgy nyilatkoztak, hogy csak azért vesznek most részt a szavazásban, hogy kompromisszumkészségüket bemutassák és hogy ismét törvényesen működjön a város.

Ugyanakkor a másik jelölt, Ruzsa Csaba éppenhogy átcsúszott a szavazáson. A külsős, gazdasági ügyekért felelős alpolgármestert 13-an támogatták, öten elutasították és egy tartózkodás is volt, igaz, a 25 fős testületből eleve csak 19-en vették át a szavazólapokat.

A két régi-új pécsi alpolgármester, Ruzsa Csaba (b) és Zag Gábor (k) a polgármester (j) társaságában írja alá a megbízását – Fotó: Gűth Ervin

A város szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) megtárgyalása a korábbinál is nagyobb vitákat és meglepetéseket hozott. „Az elmúlt hetekben a lehető legszéleskörűbb kompromisszumra törekedtünk, több fideszes javaslatot is beépítettünk a szervezeti és működési szabályzatba” – mondta Péterffy Attila polgármester, aki polgármesteri jogkörökről is lemondott az szmsz támogathatóságáért cserébe. Kiemelte a döntéselőkészítő munkacsoportot, ami az önkormányzati munkával kapcsolatos, politikai szereplők közötti egyeztetéseket segíti és már most is működik. Technikai és jogszabályváltozások miatt szükséges módosítások mellett teljesen új bizottsági struktúrát is javasolt a polgármester, illetve a közgyűlés levezető elnökének további jogköröket.

A Fidesz frakcióvezetője, Csizmadia Péter megköszönte, hogy a polgármester átvette több javaslatukat, de újabb, a helyszínen kiosztott módosítóval is készültek. A polgármester által indítványozott

kilenc bizottság helyett hetet javasoltak. Az eredeti előterjesztés három tanácsnokkal számolt, míg a kormánypártiak hatot javasoltak.

Ezeknek a feladatai és jogkörei pedig lényegében alpolgármesteri és polgármesteri feladatokból állnak. Továbbá az eddigi kettő helyett öt településrészi testületet javasoltak a kormánypártok, amiből négyet kormánypárti képviselők vezetnének. A tanácsnokokhoz és az új testületekhez is további erőforrásokat (titkárok, irodák, telefon stb.) és hatásköröket dedikált a javaslat.

A polgármester jogköreinek további korlátozását ugyan nem sikerült átvinni, de hosszas vita után Varga Tamás, a Mi Hazánk és a Bognár Szilvia, a Tiszta Kezek képviselőjének a szavazatával az átszabott szervezeti és működési szabályzatot fogadta el a közgyűlés. Újabb bonyodalmaktól sem mentesen.

A polgármester, akit láthatóan meglepett a Mi Hazánk együttszavazása a Fidesszel, a mikrofonba egy visszafogott, de azért hallható anyázást is eleresztett.

Több technikai és tárgyalási szünet után a polgármester megpróbált az eredeti javaslatáról is szavazást kezdeményezni, de a kormánypárti képviselők jogállamiság melletti érvelése meggyőzte és végül csak a fideszes módosítókkal aktualizált verziót bocsátotta Péterffy Attila a testület elé. Amit el is fogadtak a képviselők, így a jövőben tehát hat tanácsnokkal és hét bizottsággal működik majd a város. Feltéve, hogy a személyi kérdésekről valahogy dűlőre jutnak majd a szereplők.

A helyzet ugyanis még mindig nem teljesen tiszta: a polgármester javaslatára a bizottságok feltöltése és a tanácsnoki pozíciók tárgyalása lekerült a napirendről. A személyi kérdésekről tehát újabb tárgyalások jönnek, de mivel az szmsz sem gránitszilárdságú, így akár ezt is módosíthatják egy következő testületi ülésen.

A fizetésemelést nagykoalíció fogadta el

Az szmsz más érdemi módosítást is kapott: Bognár Szilvia (Tiszta Kezek) a frakciótitkári rendszer átalakítását javasolta, hogy a frakció nélküli képviselőknek (mint ő) is lehessen titkára. Ezen kívül a képviselői fizetések emelését is szorgalmazta: ne a minimálbérhez, hanem a mindenkori polgármesteri fizetéshez legyen kötve az alapdíj. A képviselő szerint felelősség és munka is jár a feladattal, a helyzet az infláció miatt pedig méltatlan.

Utóbbi javaslatát a kormánypártiak és Péterffy Attila csapata megszavazta, míg a Mi Hazánk, a Mindenki Pécsért, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, valamint az MSZP és a Fidesz egy-egy képviselője nem támogatta. Ezzel a döntéssel a bizottsági és tanácsnoki tiszteletdíjak is drasztikusan megnőnek. A képviselők fizetése így a jövőben a polgármesteri tiszteletdíj negyede lehet, míg a tanácsnokok majdnem kétszer annyit kapnak majd. Nagyjából annyit, mint az előző ciklusban az alpolgármesterek.

Bognár Szilvia az alpolgármesterek fizetéséről szóló előterjesztésnél azt is javasolta, hogy ne a törvényileg meghatározott maximumot, hanem – ideiglenesen, míg a teljesítményük nem látszik – a minimumot kapják meg. A polgármester és Mindenki Pécsért Egyesület képviselője is felhívta Bognár Szilvia figyelmét, hogy a korábbi javaslatával nincs összhangban, amit mond. A testület végül nem is szavazta meg a módosítót, és az alpolgármesterek a polgármester fizetésének 90 százalékát kapják majd, amit egy októberi fideszes törvénymódosítás miatt 2,6 millió forintra kellett emelni.

Tartalmi együttműködés keretében a cikk először a Telexen jelent meg.

Tovább »

Amikor a Mi Hazánk lett a pécsi közgyűlés lelkiismerete / Mecseki Müzli podcast #S04E02

Amikor a Mi Hazánk lett a pécsi közgyűlés lelkiismerete / Mecseki Müzli podcast #S04E02

Szegedi Péterrel átbeszéltük az önkormányzati képviselők – nagy egyetértésében – saját maguknak megszavazott fizetésemelését, a kertvárosi szavazók bebetonozott pártpreferenciáit, a Mohu-féle hulladékháború újabb frontját és alternatív programajánló is helyet kapott a műsorban. Apple | Spotify | Acast | RSS | YouTube 🆘Ha szeretnél nekünk segíteni, akkor mondd el a véleményed az adásról itt. Kapcsolódó hírlevél: #170

By Ervin Gűth
A gyerekek a viselkedésükkel is üzennek, ha bajban vannak – két éve segíti a szerhasználattal küzdő fiatalokat a pécsi K-aRC

A gyerekek a viselkedésükkel is üzennek, ha bajban vannak – két éve segíti a szerhasználattal küzdő fiatalokat a pécsi K-aRC

Szakmai kerekasztal-beszélgetéssel, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval ünnepelte második évfordulóját a K-aRC, vagyis a Kamasz Addiktológiai Regionális Centrum december 10-én. Az esemény kiemelkedő pontja volt Hoffmann Kata Megsebzett gyermekkor című könyvbemutatója, ahol megtudhattuk, hogy milyen hosszú távú következményei lehetnek az ártalmas gyermekkori tapasztalatoknak, és mit tehetünk azért, hogy egészségesebb generációk nőhessenek fel

By mecseki müzli
Azért adakozunk, hogy jobb embernek érezzük magunkat? – Az adományozás dilemmáiról szólt az idei utolsó Közvélemény

Azért adakozunk, hogy jobb embernek érezzük magunkat? – Az adományozás dilemmáiról szólt az idei utolsó Közvélemény

Kampányok, gyűjtések, felajánlások. A karácsonyi időszakban rendre előtérbe kerül az adományozás, de a témát visszaélések és kétes politikusi akciók is terhelik. Hogyan lehet jól adakozni? Milyen lenne a kötelező adományozás? A legutóbbi Közvéleményen ezeket is megvitatták a résztvevők. Kapás Réka beszámolója. „Ha valaki nehéz szociális helyzetbe kerül, arra érdemes lenne

By mecseki müzli