Pankotai Lili első fokon elbukta a volt iskolája ellen indított pert
Megalapozatlannak találta elsőfokú ítéletében a Pécsi Törvényszék Pankotai Lili keresetét egykori gimnáziuma ellen, azaz a bíróság szerint nem volt megállapítható a zaklatás, nem valósult meg Pankotai ellehetetlenítése.
Pankotai Lili két évvel ezelőtt lett országosan ismert. Még középiskolásként slam poetryt adott elő a Szolidaritás a tanárainkért című rendezvényen. A szöveg trágársága miatt sokan, köztük a kormányzati propaganda prominensei a végzős diáklány és iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma ellen fordultak. Az iskola nyilvános posztban határolódott el Pankotai Lilitől, aki később úgy érezte, hogy az iskola nyomására, a bánásmód miatt, valamint a politikai véleménye miatt kénytelen otthagyni az intézményt.
A Telexnek adott interjúban jelentette be 2023 januárjában, hogy a Társaság A Szabadságjogokérttal (TASZ) közösen pert indít a volt iskolája ellen, amiért a véleménynyilvánítása miatt megalázták. Pankotai Lili az mondta, nem személyes bosszúról van szó, inkább példát akar mutatni mindenkinek, és szerinte vissza kell tolni a határokat.
A TASZ és az egykori gimnazista szerint az iskola zaklatta, ez vezetett ahhoz, hogy 2022 novemberében elhagyta az intézményt. Többek között a nyilvános elhatárolódást, az igazgatói számonkéréseket és azt az esetet rótta fel, amikor az iskola igazgatója felmérést végzett a tanárok körében, hogy szeretnék-e a továbbiakban is tanítani a végzős diákot. Ezután közölte a lánnyal, hogy egy kivételével a tanárai a jövőben nem szeretnének vele együttműködni.
Egy ideig úgy tűnt, hogy peren kívüli egyezség is jöhet, ezért szünetelt is az eljárás, azonban kedden, első fokon a Pécsi Törvényszék hirdetett ítéletet, elutasították Pankotai Lili keresetét. A zaklatás, az egyenlő bánásmód hiánya vagyis a sértett ellehetetlenítése a bíróság szerint nem volt megállapítható. Az iskolai számonkérések a nyilvánosan előadott slam stílusára és nem annak tartalmára vonatkoztak, valamint a diáklány hiányzásaival és tanulmányi eredményeivel volt probléma. Az ítélet többek között arra is hivatkozott, hogy Pankotai Lili felszólalása nem volt egészében politikai vélemény, emiatt pedig nem élvezi a politikai véleményekre vonatkozó jogi védelmet.
A diáklány egymillió forint sérelemdíjat és bocsánatkérést kért az egykori iskolájától. Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésről az írásbeli indoklás értékelése után döntenek.
Tartalmi együttműködés keretében a cikk először a Telexen jelent meg.
Kérsz még Mecseki Müzlit?
Minden csütörtök reggelre kiválogatjuk, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Iratkozz fel, próbáld ki a hírlevelet!
Semmi spam. Bármikor leiratkozhatsz.