Nincs vége, kicsi! – szolgálati közlemény

Általában jó híreket szoktam megosztani a Mecseki Müzlivel kapcsolatban, remélem, hogy a mostani fejlemény egy kivétel. 

A hírlevél 2021-es indítása óta a fokozatos, folyamatos, fenntartható fejlődésre törekedtem. Most is ez az elsődleges, éppen azért, hogy az alapvető vállalás (lásd: egészséges hírdiéta Pécsről vagyis a heti hírlevél megjelenése) minden körülmények között teljesülhessen. Éppen ezért tudom most biztosan kijelenteni, hogy a heti hírlevél nincs veszélyben.

Ez az előfizetőknek és a támogató előfizetőknek köszönhető. Köszönöm! 

Azonban 2023 óta, szakmai pályázatoknak köszönhetően, egyéb vállalásokat is tudtunk tenni. Olyanokat, amik segítettek növelni a hírlevél olvasótáborát és közben a pécsi nyilvánosság javítását célozták. Gyakornoki program, rendezvények, a helyi médiapiacon hiánypótló cikkek. Mivel büszke vagyok, hogy szakmai szempontok alapján nyertünk nemzetközi forrásokat (hazaiak nem igazán vannak), így ezekről a pályázatokról rendszeresen beszámoltam. Az intézményi támogatók listája most is itt olvasható

Idén egy újabb, hasonló támogatásról szerettem volna tájékoztatni minden feliratkozót. Újabb gyakornoki program, újabb rendezvények, újabb hiánypótló médiatartalmak – ismét egy amerikai programnak köszönhetően. Azonban múlt héten kiderült, hogy erre a nyertes, de még el nem kezdett projektre is érvényes a Trump-kormányzat egyik első rendelete, amivel a nemzetközi segélyprogramjaikat három hónapra, az átvilágításuk idejére felfüggesztették. Érinti ez a Szabad Média pályázatot is, amiben 3-10 millió forint körüli projekttámogatást nyertek hazai független médiumok. És érinti a Mecseki Müzlit is. 

Egyelőre bizonytalan, hogy milyen évünk lesz, de biztosan nem olyan, amilyennek terveztem. A Mecseki Müzli jövője pedig rajtad is múlik. Tudom, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben és az eltorzított hazai médiapiacon nem reális, hogy rövid időn belül megnégyszerezzük az előfizetők számát – nagyjából ennyi kellene a tervezett működéshez. Ilyen célt éppen ezért nem is szeretnék kitűzni. A célokat, irányokat most újratervezem.

Addig is, hogyan segíthetsz? 

  1. Juttasd el minél több emberhez a hírlevelet, kérlek, mesélj a Mecseki Müzliről a családodnak, barátaidnak, ismerőseidnek!
  2. Ha megteheted, akkor válts előfizetésre, támogató előfizetésre:
  1. Ha vállalkozásoddal, intézményeddel, szervezeteddel, szolgáltatásoddal szeretnél eljutni egy elkötelezett olvasókból álló pécsi közönséghez (több mint 1000 feliratkozó, +60%-os megnyitási arány), akkor fontold meg szponzorációt!

Köszi a figyelmet, csütörtökön a szokás hírlevéllel jelentkezem.

Üdv,
Ervin