A Fidesz kommunikációs igazgatója már messziről üvöltözve közelítette meg Magyar Pétert Pécsen

Magyar Péter országjárása nem várt elemmel bővült: a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás egy pécsi gyermekotthon előtt próbálta falhoz állítani és sarokba szorítani a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét kedden délelőtt.

Először Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár bukkant fel a Szikla utcai otthon ajtajában, mellette Tóth Gabriella Zsuzsa, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat baranyai vezetője és Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató is. A Szikla utcai otthon vezetője nem nyilatkozhatott és Fülöp Attila szerint eljárásrendi hibát vétett, amikor azt válaszolta Magyar megkeresésére, hogy szeretettel várják és megtekintheti az otthon.

Magyar Péter éppen az államtitkártól próbált információkat szerezni, illetve megpróbálta a gyermekvédelemben dolgozóktól származó benyomásokkal szembesíteni a KDNP-s politikust, amikor Menczer már messziről hőbörögve felbukkant az utcán.

„Ketten vagyunk csak, te meg én. Beszélj végre egy férfivel” – ordította többek között Menczer Tamás Magyar Péternek, akit rendre „kicsimnek” hívott.

Menczer Tamás kommentálja az eseményeket – Fotó: Gűth Ervin

A Fidesz kommunikációs igazgatója nagyjából húsz percig próbálkozott a fenyegető hangnemmel, miközben Magyar Péter Menczer Tamás stílusát és szájszagát kérte számon, valamint bukott sportriporternek nevezte. A Tisza vezetője egy ponton pedig már a rendőrség bekapcsolását javasolta a hangoskodás miatt. Az ellenzéki szimpatinzások fel-felzendülő skandálása és támogató éneke után Menczer először kilépett a „vitából” és mellékszereplőként 1-2 percig a sajtó soraiból folytatta a beszólogatást. Végül, ahogy jött, sietős léptekkel távozott a helyszínről.

Ezután akár érdemi információcsere is kialakulhatott volna a gyermekvédelemről, a Szikla utcai otthon helyzetéről, ahol a maximális létszámnál több gyerek van. Vagy a kényszerűségből szétválasztott testvérekről, bezárásokról és penészes falakról, felújított, ideiglenesen bezárt otthonokról, távozó és érkező szakemberekről, de a felfokozott hangnem nem alapozta meg ezt a diskurzust.

Tóth Gabriella Zsuzsa, az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat baranyai vezetője és Cséplőné Gönczi Veronika főigazgató, a sajtó gyűrűjében Magyar, Menczer és Fülöp – Fotó: Gűth Ervin

Magyar Péter legalább annyit szeretett volna elérni, hogy a gyerekeknek hozott ajándékokat az otthon vezetőjének adhassa át, illetve engedélyt kért, hogy tiszás vállalkozók felajánlásából és az önkénteseik munkájával felújíthassák a miskolci gyermekotthon vizesblokkját. Előbbihez nem járult hozzá az államtitkár, így a megyei vezető vette át a dobozt. Utóbbit pedig a hivatalos eljárás szerint kell felajánlani, így ezt sem engedte meg az államtitkár.

Fülöp Attila, gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár – Fotó: Gűth Ervin

Ezután Magyar Péter még azt is megpróbálta elérni, hogy legalább a sajtónak mutassák meg az otthont, de Fülöp Attila ehhez sem járult hozzá. Azt viszont elmondta, hogy éppen egy nappal korábban a kormánypárti médiának bemutatták az intézményt. Viszont számonkérte Magyart, hogy az eddigi show-műsorával vajon mit sikerült elérni a magyarországi gyermekvédelem érdekében.

Az események után a Szabad Pécs kérdésére válaszolva Fülöp Attila azt is elmondta, hogy a sellyei otthont valóban az aktuális szakemberhiány miatt kell szüneteltetni. Ígéretet tett arra is, hogy az április óta megválaszolatlan kérdéseikre is választ fognak adni.

Tartalmi együttműködés keretében a cikk először a Telexen jelent meg.