Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól

Nem a megszaladt fűrésztől lesz szebb a Kálvária út, hanem egy utolsó utáni Kővári-akciótól
Az indokoltnál jobban sikerült a beavatkozás, de a Biokom szerint vissza fog nőni – Fotó: Rehova Kata

Október elején facsemetéket ültettek a Kálvária sétányon. A beavatkozás Kővári János egyik legutolsó képviselői intézkedésének köszönhető. Facebook-posztjában úgy fogalmazott: „Véget ért a Kálvária utca kálváriája. Korábban öles fák adtak árnyat az itt élőknek, de kivágták őket. Ezért a lakók kérésére képviselői keretemből támogattam 20 fa kiültetéset.”

Szépen, sorban telepítették a magyaltölgyeket – Fotó: Rehova Kata

Bár a bejegyzés megfogalmazása azt sugallja, hogy a néhai öles gesztenyefák valamely mindenki által ismert városi erők aknamunkájának estek áldozatul, valójában, mint ahogy a város főkertésze, Nagy Ervin elmondta, a korábbi gesztenyefasor már ültetéskor hordozta azt a kórokozót, amely végül a fák pusztulásához vezetett. A gesztenyefák árnyékának hiánya az idei rekordmeleg nyáron hatványozottan érződött az utcában. Az újonnan ültetett csemeték örökzöld magyaltölgyek, melyekhez hasonlók már a Ferencesek utcájában bizonyították, hogy jól alkalmazkodnak a városi klímához.

Néhány nappal a fatelepítés után, kilencedikén reggel azzal szembesültek a környékbeliek, hogy szintén a Kálvária úton, valamivel lejjebb, a Török-kút mellett lévő, éppen bőven termő gránátalmabokrot alaposan visszametszették. A növény egyébként már hónapok óta problémát okozott a babakocsival, kerekesszékkel vagy kismotorral közlekedőknek, mivel ágai mélyen belógtak a lépcsőt megkerülő gyalogosútra, és beláthatatlanná tették a kanyart. Ugyanakkor a fenti szempontok egyike sem indokolta a Fűrész 11.-be illő szerszámhasználatot (lásd: nyitókép).

Érdeklődtünk a Biokomnál az eljárás okáról, és azt a választ kaptuk, hogy a metszésre forgalomtechnikai okok miatt került sor, mivel azon túl, hogy a bokor a járda űrszelvénybe lógott, a közlekedési táblákat is kitakarta. Ugyanakkor hozzátették, hogy a vágás végrehajtása a saját irányelveiktől eltérően valósult meg, ám „a bokor az erősebb metszés ellenére tavasszal gond nélkül meg fog tudni újulni.”

Jövő nyáron kiderül, hogy Kővári akár 12 méteresre növő magyaltölgyei, vagy a Biokom által tarra vágott gránátalma ad majd nagyobb árnyékot a Kálvária útnak.

Szerző: Rehova Kata

Tovább »

Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

Gyanús pályázat miatt került veszélybe Pécs legjobb szabadtéri koncerthelyszíne

A pécsi belvárosban található Káptalan Kert az elmúlt években országosan is elismert rendezvényhelyszín lett, ahol tavasztól őszig – Ákostól a Carson Comáig – a legnépszerűbb hazai zenekarok lépnek fel, gyakran pécsi előzenekarral. Az üzemeltetők egyike szerint most egy nagyon furcsa eljárás vethet véget a sikerszériának: a 26 oldalas szakmailag alátámasztott anyagukkal szemben

By Ervin Gűth
Nyolcezer forintos rongálás miatt ítélték el a „plakátjavító” pécsi aktivistát

Nyolcezer forintos rongálás miatt ítélték el a „plakátjavító” pécsi aktivistát

Megrovásban részesítette csütörtökön a Pécsi Törvényszék a kormánypárti civil szervezet, a CÖF plakátjait átfestő, kiegészítő Heindl Pétert, ezzel részben megmásítva az elsőfokú, felmentő ítéletet. A döntés egyelőre nem jogerős, a védelem fellebbezést jelentett be. A lehető legenyhébb ítéletet azzal indokolta a másodfokon eljáró törvényszék, hogy az figyelembe veszi a Pécsi

By Ervin Gűth