Valódi bátorság most civilnek lenni – az Emberség-díj védnökeivel, Trendl Fannival és Bertók Attilával beszélgettünk

Valódi bátorság most civilnek lenni – az Emberség-díj védnökeivel, Trendl Fannival és Bertók Attilával beszélgettünk
Trendl Fanni és Bertók Attila – Fotók: Gűth Ervin

Idén már hatodik alkalommal díjazza a civilek bátorságát az Emberség Erejével Alapítvány. Minden évben példaértékű munkát végző magánszemélyeket és/vagy civil közösségeket keresnek a dél-dunántúli régióból. A teljesen nyitott jelölési folyamat végén pedig zsűri dönt. A verseny tisztasága érdekében, idén is külsős segítőket kértek fel az alapítvány munkatársai. Az idei védnökök – Trendl Fanni és Bertók Attila – nagyon eltérő háttérrel rendelkeznek, de ami közös bennünk, hogy akár ők is lehetnének jelöltek. Erről is beszélgettem velük.

Trendl Fanni minden szakmai pozíciójában a roma fiatalok esélyegyenlőségért dolgozott. És dolgozik. A Romaversitas Alapítványnál oktatási esélyegyenlőségért küzd, miközben a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének oktatója is.

A korábbi védnökök névsorát elnézve Bertók Attila több szempontból is kilóg. Elsősorban az üzleti életből érkezik, sikeres informatikai vállalkozás vezetője, és fontosnak érzi a társadalmi felelősségvállalást. Közben kulturális ügyeket is felkarol, Bertók László örököseként az író-költő hagyatékát ápolva a kortárs irodalom mecénása is.

Mester Zoltán az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs munkatársaként a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyen egy hazugságokra épített lejáratókampány. Az alapítvány nem hátrált meg, a programjukat végigvitték és erősebbek is lettek. Közben pedig díjat alapítottak. Mester Zoltán a díj eredettörténetét is megosztotta.

Az adás itt is elérhető: Apple | Spotify | Acast | RSS | YouTube


Tovább »

#201 – Kalkulált veszteség | Adás helyett | Száraz kút

#201 – Kalkulált veszteség | Adás helyett | Száraz kút

A Mecseki Müzli kiválogatja neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten.  Ez most csak ízelítő. Ha tetszik és mindig a teljes hírlevelet szeretnéd, akkor válts előfizetésre! Váltok most! #aszerk. Egészen rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a város pénzügyi helyzetéről a kormánypártokkal közgyűlésbe jutó Összefogás Pécsért Egyesület szerdán. Cím: „aki

lock-1 By Ervin Gűth
Kihasználatlanok, drága a fenntartásuk, de a város fejlesztené a pécsi közbringákat

Kihasználatlanok, drága a fenntartásuk, de a város fejlesztené a pécsi közbringákat

„Alultervezettnek érzem a projektet, a dokkolók és a kerékpárok számát is növelni szeretnénk majd” – mondta Páva Zsolt, Pécs azóta leváltott fideszes polgármestere hat évvel ezelőtt a PécsiKe átadóján. Az európai uniós forrásból kialakított helyi elektromosközbringa-rendszer azóta se lett igazán népszerű, és a fenntartónak folyamatosan veszteséget termelt, a kerékpárflotta pedig súlyosan

By Ervin Gűth