Közoktatásból privátba: Bosák Leventével már edzőteremben tanulnak a diákjai

A bosszútörvény hatására sokan hagyják el a tanári pályát, de van, aki inkább csak a keretekből lép ki. Bosák Levente, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum egykori intézményvezető helyettese a maszekként újrakezdők között van. Társaival nemrég Három Lépcső Tanulóklub néven indítottak egy érdekes kezdeményezést: a tanulást különböző mozgásformákkal kombinálják. De Levente közben a közoktatás ügyét sem engedte el, hiszen a Pécsi Oktatási-Nevelési Társulásban továbbra is tájékoztató fórumokat szerveznek.

A teljes beszélgetés podcastként itt meghallgatható és lazán szerkesztve olvasható:

Apple | Google | Spotify | Acast | RSS | YouTube

Nagyjából egy éve kezdtél el nyilvános szereplést vállalni a közoktatás, az oktatás ügyében. Mesélnél arról, hogy a felmondásodig tartó időszakban hogyan változott meg körülötted a hangulat? 

Furcsa helyzet, mert azt el kell mondanom, hogy engem hagytak. Tehát csinálhattam azt, amit akartam, elmondhattam azt, amit akartam. De tény, hogy olyan is volt, a kolléga inkább kiment a teremből, amikor én vagy más felhoztuk azt, hogy sztrájk, polgári engedetlenség. Hogy valamit tenni kellene. Mert nyomásként érezte, hogy valamit tenni kell és ő még nem tartott ott, hogy ezt felvállalja vagy egyáltalán nem is értett egyet ezekkel. Szóval, volt változás ahogy haladtunk előre az időben. Egyre nehezebben viselték néhányan, hogy én viszont mondjuk folyamatosan beszélek arról, hogy mi történik, minek kellene szerintem történnie. 

És csak ezekben a szituációkban változott a hangulat?

Más szituációkban én közvetlenül nem éreztem, de visszajutó információk persze voltak. Hogy ki mit mond, ki hogyan gondolkodik, akár rólam, akár a helyzetről. És tudom, hogy van aki azt gondolja, hogy pénzelnek ezért könnyen csinálom, mert nekem úgy is könnyű. Hiszen van aki támogat minket és engem személyesen. Ezt azért nehéz feldolgozni és ugyanúgy dolgozni ilyen emberekkel, de mivel a gyerekek a legfontosabbak – ahogy a közoktatás képviselői is ezt mindig kihangsúlyozzák – ezért az ember folytatja tovább és csinálja.

Nem is fordítottál hátat a felmondán teljesen az oktatásnak, csak nem a közoktatásban csinálod. Sok exkollégádhoz hasonlóan miért nem hagytad ott teljesen a pályát?

Ehhez értek, ezt tanultam, ezt akartam csinálni. Én tanárnak jelentkeztem, mert tanár szerettem volna lenni és mondhatjuk, hogy egy szerelmi kapcsolatból léptem ki. Ez egy nagyon szerencsés találkozás, azzal tudtam foglalkozni, amiben jó is vagyok és még a visszajelzések is pozitívak voltak és erre kellett azt mondanom, hogy nem. Egy jól működő kapcsolatból léptem ki. Gondolkodtam rajta, hogy teljesen hátat fordítok ennek és akár országot is váltok. Ez felmerült. Két napig. Az fogalmazódott meg bennem, hogy ezt én nem engedem el ilyen könnyen. Szeretnék maradni, továbbra ezzel foglalkozni. Vannak olyan gondolataim, amiket érdemes a valóságba átültetni. Tudok segíteni azoknak a felsősöknek, középiskolásoknak vagy akár felnőtteknek, akik körbevesznek.

Ráadásul nem is csak sima korrepetálással, hanem egy komplex csomaggal álltatok neki. Nagyjából értem, hogy mi ez, de jobb lenne, ha te magyaráznád el! 

Furcsa is, hogy amikor erről beszélek vagy megkérdeznek, akkor azt mondják, hogy ez olyan összetett. Pedig valójában nagyon alap. A Három Lépcső Tanulóklub arra épül, hogy ne csak a fejbe töltsünk információt, hanem induljunk ki a az alapokból. Akkor tudok a leghatékonyabban dolgozni, tanulni és tenni a munkámat, hogyha lelkileg rendben vagyok, és nem azon stresszelek, hogy miből fogok írni. Hogy kivel, milyen viszonyban vagyok és a külvilág milyen nyomást helyez rám. Hanem tudom, hogy meg tudok ezzel birkózni és ehhez fogodzkodóim vannak. Illetve, akkor tudom a legjobb teljesítményemet nyújtani, hogyha egyébként fizikailag is rendben vagyok. Mert ha három lépcső után kiköpöm a belem, akkor nehéz öt percig is figyelni. Valójában ennyi a koncepció. És kicsit furcsán is érzem magam, hogy ez az innováció? Ez innováció ma? Ez végtelenül alapszintű kellene, hogy legyen. A diákokat ne csak a tölcsér másik végén lévő valami tartálynak tekintsük. Erről már régóta beszélnek, nem én találtam ki.

Jó, de ezt egy kicsit azért még részletezzük, hogy itt azért a helyszín sem hétköznapi.

Így van, két helyszínen is mozgunk, és a KószFit, ami érdekesnek tűnhet. Ez egy edzőterem, Kósz Gergely vezetésével és cross trainingen fogalmazódott meg bennem – miközben az egyetemen a tanulásmódszertani tanácsadói szakirányú továbbképzést csináltam –, hogy a kettőt össze lehetne kapcsolni. Milyen jó lenne, ha a tanulás terébe kerülne a mozgás. De aztán megfordítottam. Milyen jó lenne, ha a mozgás terébe kerülne a tanulás. Mennyi kinesztetikus gyerek van ma, akiknek jár a lába, kattogtat valamit, rág, nem bír megülni egy helyen. És nekik is reggel nyolctól vagy nulladik órától ki tudja meddig bent kell lenni a suliban. Hát, ez a gyerek megőrül. Nem csoda hogy túlmozgásossá válik, hogy nem lehet vele bírni, mert annyi információ éri csak egy tanórán. És akkor a küvilágról még nem is beszéltem. Amit pedig nem tud levezetni, tehát neki mozogni kéne. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, hogyha egy olyan térben tudnánk tanulni, dolgozni, gondolkodni, ahol ezt megteheti.

Közben pedig ez egy vállalkozás, mert valahogy mégiscsak meg kell élni. Több olyan cikk is jelent meg, hogy a szülőknek a kiadásai durván meg fognak nőni. Amennyiben szeretné és tudja biztosítani a különórákat, extra foglalkozásokat. Szóval ez azért egy elég keskeny sáv, amiben mozognotok kell. Rövid és hosszú távon mire számítotok?

Egyáltalán nem egyszerű, eleve az, hogy tanárként arra voltunk trenírozva, hogy mindent pozitív értelemben jó szándékból csinálunk. Bárki jött hozzánk, hogy „Tanár úr nem értem, volna még egy kis ideje?”. Persze. És most pedig meg azt kell mondani, hogy ez ennyit ér, ennyi fér bele. Ez egy radikális nézőpontváltás és ezt tanulnom is kell. Így van ez a vállalkozói ismeretekkel és ennek a pénzügyi részével is. Tehát nagyon komoly ismereteket kell az embernek magára szedni, hogy ez működőképes legyen. Viszont azt gondolom, hogy eddig – lekopogom – jól terveztem. Az történt, amire számítottam. Nem gondoltam, hogy itt az első napon a csillárról is gyerekek fognak lógni. Van egy természetes időszaka amíg ennek a híre fog menni. Ha azoknak, akik az elején jönnek jó szolgáltatást tudok nyújtani, akkor az lesz a legjobb reklám.

Közben a közoktatásnak sem engedted el a kezét. A Pécsi Oktatási-Nevelési Társulásnak a programjaira gondolok. Legutóbb ott voltam a fórumotokon, a státusztörvény elfogadása volt a téma, és nagyon durva információhiányt láttam. Nincs kellően tájékoztatva a tanárok. Jól láttam?

Igen, de azért nem odáznám el a felelősséget, mert kétirányú. Az egyik a tájékoztatás a tankerületi igazgatóktól, akik tájékoztatják az intézményvezetőket és az intézményvezetők tájékoztatják a tantestület. És ez nem egységes. 

Oké, csak itt olyan részletszabályokról is szó volt, meg olyan kivételekről, amik elképesztően bonyolultak. Jogi ismereteket kíván, hogy a tanárok felelősen tudjanak dönteni ebben a kérdésben. Szerintem sokan nem értik, hogy mi lesz.

A többség biztos, hogy nem. Milyen témák jöttek fel? A gyes, a gyed, a nyugdíj – ezeket hogyan érinti a státusztörvény? Mik bérkategóriák? Fizetések minimuma és maximuma? A szakszervezeti képviselet, hogyan tudjuk egymást megvédeni? Hogyan kell vagy érdemes átvenni egy hivatalos dokumentumot? Ezek végtelenül alap dolgok, de hát olyan bonyolultan vannak megfogalmazva és olyan olyan jogi csűrés csavarásoknak vannak ezek kitéve, hogy földi halandó legyen a talpán, aki ezt tudja értelmezni. De itt hozom be a másik oldal felelősségét, a mi felelősségünket. Ha én nem nézek utána az engem érintő legfontosabb változtatásoknak, akkor én mit várok el mástól? Vannak segítő közösségek, szervezetek, akikhez lehet fordulni, de azért először szerintem igenis az egyén felelőssége, hogy amit tud, nézze meg.

Nagyon elméleti kérdés, milyen változásnak kéne ahhoz bekövetkeznie, hogy visszamenjél a közoktatásba?

Radikális nézőpontváltás. Én mindig azt mondtam, hogy az oktatás javításának alapja nem pénzkérdés. Én nem azt várom el, hogy elképesztő összegeket toljanak az oktatásba. Persze, nagyon örülnék neki, de az egész ott kezdődik, hogy legyen egy nullpont, egy szándék, egy egész oktatási rendszert leváltó koncepció létrehozására. Ami a bölcsödétől az egyetemig tart. Mert az egyetemen képezzük azokat a diákokat vagy azokat a későbbi pedagógusokat, akik a legalsó korosztálytól a legmagasabbig fogják tanítani a gyerekeinket. Tehát, ha nem határozzuk meg, hogy mit szeretnénk elérni, mi a célunk ezzel a magyar közoktatási rendszerrel, akkor hetven féle témával foglalkozunk. Ahogy most is történik. Mi a legnagyobb problémája az oktatásnak? Alul van finanszírozva? Kevés a tanár? Nem megfelelő a szaktudás? Mi a célunk, mit akarunk elérni? Utána döntsük el, hogy ehhez mik a legjobb eszközök. Én annyit szeretnék, hogy végre induljon el egy olyan társadalmi párbeszéd, természetesen a döntéshozókkal együtt, hogy mi a célunk a magyar közoktatással? Ha ez megvan, akkor mehetünk lefelé meg mélységében.