A céljaik nem változtak, de azok elérésében hatékonyabbak lesznek a Pécs Pride szervezői

A céljaik nem változtak, de azok elérésében hatékonyabbak lesznek a Pécs Pride szervezői

A hétvégén megtartották az első Pécs Pride-ot, azaz meleg büszkeség felvonulást. Magyarországon ez volt az első ilyen vidéki rendezvény, amit egy többnapos emberi jogi fesztivál vezetett fel. A tapasztalatokról Rigó Bálintot, a szervező Diverse Youth Network tagját kérdeztem.

Mi az első vidéki pride és a fesztivál tanulsága?
Mi sem szűrtünk le még minden tanulságot, de van több is. Ezer fő részvétele is sokáig kérdéses volt, most pedig azt látjuk, hogy több mint háromezren voltak. Ez azt mutatja, hogy igenis van létjogosultsága, alapja a rendezvénynek. Figyeltük az ellenérveket, például a sok korlátozás az egyik ilyen, de szerintem arra nem a békés rendezvényünk, hanem az ellentüntetések, és az azt övező félelem miatt került sor. A számonkérés, hogy ezzel károkat, költségeket okoztunk – ami részben még jogos is lehet –, akkor lenne igazságos, ha a Mi Hazánkat is számonkérnék. A gyűlöletkeltő matricáik miatt is, ami miatt magát is feljelenthetné a párt.
És azt is érdemes utólag kiértékelni, hogy a hónapokig tartó, spekulációkon alapuló ellenkampánynak mennyi állítása volt igaz azzal kapcsolatban, hogy ez egy provokatív rendezvény lesz.
Összességében, a fesztiválunk célja az volt, hogy az emberek olyan témákban szerezhessenek információkat, amikkel kapcsolatban a mindennapokban nem igazán. Az események, workshopok szinte mindegyike teltházas volt.
És az is tanulság, hogy a céljaink nem változtak, legfeljebb kicsit más, hatékonyabb lesz a stratégiánk ezek megvalósításában.

A szöveg eredetileg ebben a hírlevélben jelent meg:

#4 – Gyűlések | Viták | Tetők
Ez itt a mecseki müzli, ami csütörtök reggelente érkezik. Elolvasok minden pécsi hírt, és összefoglalom neked a lényeget. Ha valaki továbbította neked, vagy először jársz az oldalon, akkor itt elolvashatod, hogy mi is ez. És fel is iratkozhatsz. #aszerk.Sokat gondolkodtam azon, hogy honnan, mitől sz…

Tetszett, amit olvastál?
Kérsz még mecseki müzlit?

Semmi felesleges szénhidrát, semmi szemét. Itt feliratkozhatsz az ingyenes hírlevélre. Próbáld ki!

Tovább »

Van, ahol receptre jár – kipróbáltuk a Mecseki Erdőfürdőt

Van, ahol receptre jár – kipróbáltuk a Mecseki Erdőfürdőt

Már Pécsen is van erdőfürdő. A Japánból eredő meditatív módszer testre-lélekre pozitívan hat és néhány éve Magyarországon is elérhető. Sőt, Budapest XII. kerületében már „zöld receptre” is felírhatják az orvosok. Elmentünk a Mecseki Erdőfürdő egyik vezetett sétájára, szervezőkkel, résztvevőkkel beszélgettünk. Hétfős társaságként indulunk Égervölgy parkolójából az erdőbe. Eszter, az erdőfürdő

By mecseki müzli
A munkahelyeden ki áll ki érted? Szakszervezetek, problémák, megoldások

A munkahelyeden ki áll ki érted? Szakszervezetek, problémák, megoldások

A Mecseki Müzli második saját rendezvényére három pécsi szakszervezeti vezetőt hívtunk meg, hogy a közösségi érdekérvényesítés lehetőségeiről, a szakszervezetek megítéléséről kérdezzük őket. Az eseményről ezúttal felvétel is készült: A beszélgetés meghallgatható podcastként is: Apple | Google | Spotify | Acast | RSS | YouTube Résztvevők: Hofekker Ferenc (Független Demokratikus Szakszervezet - Tüke Busz) Nagy Erzsébet

By Ervin Gűth
Páva Zsolték szerepét is vizsgálni kell, első fokra dobta vissza a Volvo-ügyet az ítélőtábla

Páva Zsolték szerepét is vizsgálni kell, első fokra dobta vissza a Volvo-ügyet az ítélőtábla

Hosszan sorolta az elsőfokú eljárásban elkövetett hibákat a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a Volvo-botrány néven elhíresült ügyben. Olyan nagyszámú és olyan szintű problémák merültek fel, hogy nemcsak új eljárásról hoztak határozatot, de az ügyet rendkívüli módon nem is az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszékre, hanem a Szekszárdi Törvényszékre továbbítják. A

By Ervin Gűth