#159 – Viszlát fánki | Hízlalt gömböc | Rendes buci
A Mecseki Müzli kiválogatja neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten.
#aszerk.
Hosszú lett a hírlevél, nem rabolom hosszú bevezetővel senki idejét, csak szólok: ha új feliratkozó vagy, akkor mindenképpen olvasd el ezt. Így gyorsan kiderül, hogy mi is ez és a későbbiekben nem ér csalódás a Mecseki Müzlivel kapcsolatban. Legalábbis nagyon remélem.
Üdv,
Ervin
#2024
A közhangulatra voltam kíváncsi a 15-ös egyéni választókerületben, ahol a június 9-i önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki és időközit kellett kiírni. Éppen ezért csak most vasárnap dől majd el a következő közgyűlés összetétele. Több mint harminc választókerületi lakossal beszélgettem, de a helyi ügyekről, a helyi problémákról, a jelöltekről csak nehezen sikerült véleményeket begyűjteni. Legtöbbször néhány mondat után az országos politika, a csalódottság, a közömbösség került szóba, de voltak elkötelezett, érdeklődő, biztos szavazók is. És, olyan is, aki szerint csak a forradalom lehet megoldás.
Ennek a választásnak az eredménye biztosan a törzsszavazók mozgósításán múlik, amiben a Fidesz általában erősebb. Elvisznek minden szavazót – az is előfordul, hogy egy-egy képviselő maga szállítja őket az urnához – és ezzel egy időközi választást, amiken eleve alacsonyabb a részvétel, még könnyebben húznak be. Azonban láthatóan tudja ezt Péterffy Attila csapata is, sőt úgy látják, hogy vannak még mozgósítható szimpatizánsaik, akik júniusban valamiért nem voksoltak.
A beszélgetések során a fideszes Kővári János elutasítottságával nem volt meglepő ismét szembesülni, szóval ezt a fajta mozgósító erőt sem becsülném le. A jobbikos – és minden egyéb – pártlogótól búcsúzó Fürj Csaba támogatottságát nem különösebben lehetett érzékelni. Így a kérdés inkább az: ezúttal vajon kellő számú szavazó veszi-e az üzenetet, hogy az egyébként tényleg ismert és népszerű polgármester csapatában játszik?
A teljes riport, sok háttérinfóval itt olvasható.
#közgyűlés
A ciklus utolsó közgyűlésén felfokozott hangulatra lehetett számítani, így is alakult. Napirendi pontokra bontva a teljes ülés itt nézhető vissza, az önkormányzati PécsMa részletes tudósítása itt olvasható. A legtöbb vitát éppen a pécsi önkormányzati média átalakítása váltotta ki. Erről részletesen itt írtam, de néhány pontban a lényeg:
- az ellenzéki többség egy salátarendeletbe csomagolva a polgármesteri hivatal alosztályává tette a PécsMa és Pécsi Hírek szerkesztőségét, a kiadó Pécsi Kommunikációs Központnak teljesen át kell alakítania a profilját,
- a tervet sokáig titkolták, a részletek csak hétfőn, a közgyűlés előtti napon derültek ki,
- a fideszes Barkóczi Csaba etikai kódex összeállítását javasolta egy objektív városi média megteremtése érdekében (ezen a ponton majdnem hangosan felnevettem a közgyűlési teremben), a polgármester erre nyitott lenne,
- az előterjesztők szerint a döntés megalapozott, nem jelent többletköltséget, sőt még olcsóbb is lehet a lapkiadás, és a szerkesztői függetlenséget is garantálnák,
- érdekesség, hogy a vesztét érző fideszes városvezetés 2019-ben éppenhogy ki akarta menekíteni Pécsi Kommunikációs Központot – sikertelenül.
Mindezt lehet, hogy hiába szavazta meg az ellenzéki többségű testület, ugyanis az új testület mindezt felül is írhatja, új szmsz-t alkothat. A hvg.hu cikkében felvázolt eshetőségről nem is beszélve, mely szerint a kormány tovább csorbítja az önkormányzatiságot és a jegyzők főnökei a kormányhivatalok, ispánok lesznek. Miközben az iparázűsi adókat elvonják és központilag osztják újra.
Fontos döntések még:
- A cégek, intézmények működőképességének megőrzése érdekében többlettámogatásokat szavazott meg az ellenzéki többség. Többek között: 1,5 milliárd forintot kap a Tüke Busz, közétkeztetésre további 1,3 milliárd forintot kell költeni, a Pécsi Sport Nzrt. 630 millió forintot kap. A költségvetést azért kellett most módosítani, mert így folytak be az elkölthető adóbevételek. A Fidesz elnapolta volna ezt a döntést is, hogy a következő, októberben felálló közgyűlés dönthessen majd. Ruzsa Csaba alpolgármester szerint az elnapolás például a Tüke Busz leállását eredményezte volna, ugyanis az üzemanyagért 15 napos határidővel kell fizetni a MOL-nak. Más önkormányzati cégeknél pedig nem lehetett volna fizetéseket utalni.
- Októberben egy újabb – közvetlen – európai uniós pályázathoz férhet hozzá a város: majdnem 3 millió euróról van szó. Az önerőt az elkövetkező két év közösségi költségvetései (100-100 millió forint) fedeznék, ami eleve rendelkezésre áll, de így elszámolható lenne a projektben.
- A MOHU-tól már idén érkezett néhány millió forint az úgynevezett környezetvédelmi alapba, amit eddig csak a fakivágásokat kiváltó befizetések tápláltak. A korábbi összegből legfeljebb „szemléletformálásra” lehetett csak költeni, de az új büdzséből már konkrét – például klímavédelmi, csapadékmegtartó – beavatkozásokat is lehet finanszírozni.
Az ebédszünet után a kormánypárti képviselők és Bognár Szilvia (Tiszta Kezek) már nem tértek vissza az ülésterembe, így vita nélkül szavazott a fennmaradó napirendi pontokról az ellenzéki többség. Az új összetételű közgyűlés alakuló ülése október 15-én, az első rendes közgyűlés október 22-én lesz.
#csak1kérdés
Idén húsz éve nyílt meg a Zöld-Híd Alapítvány Öko-Kuckó Oktatóterme, amely interaktív játéktábláival hívja fel a figyelmet a környezeti nevelés fontosságára. A gyermekfoglalkozásokat, pedagógus-továbbképzéseket, zöld óvoda mentorálást és családi délutánokat is tartó szervezet programjain összesen hatvanezer látogató vett részt az indulás óta. A jubileum kapcsán kérdeztük Borsós Zsófiát, a szervezet szakmai vezetőjét.