#154 – Müzlit vacsorára | Szőlőt ebédre | Vendéglátóst reggelire
A Mecseki Müzli kiválogatja neked, amit Pécsről tudnod kell és tudni érdemes a héten. Ezúttal mindenki a teljes hírlevelet kapja.
#aszerk.
Kétharmados többség jelezte, hogy inkább maradjon csütörtök reggelire a Mecseki Müzli. Ezzel kicsit szembe is megyünk a trendekkel, hiszen egyesek kifejezetten ajánlani merik a müzlit vacsorára. Csak szegényeknek.
És még egy szolgálati közlemény: nemsokára hároméves lesz a hírlevél, amit a Nappaliban „ünneplünk” majd szeptember 5-én. Szóval, save the date, részletek a jövő heti Müzliben.
Üdv,
Ervin
#kispont
Hatszáz gyerek tér vissza szeptemberben a Pécsi Belvárosi Általános Iskolába, amellyel kapcsolatban sokszor elhangzott Kővári János tavaszi kampányában, hogy életveszélyes állapotban van, és azonnali felújításra szorul. A kampánynak – Kertvárost leszámítva – vége, az iskolán kisebb felújításokat végeznek, az épület a Tankerület szerint biztonságos állapotban várja majd a tanévkezdést.
Kővári egy szakértői véleményre alapozta több közgyűlési felszólalását, a megoldást pedig az épület fenntartója vagyis az illetékes tankerület helyett mégis inkább az önkormányzattól, mint tulajdonostól várta. A kormánypárti képviselő előterjesztése emiatt többször is az illetékesség megállapításáról szóló vitába fulladt: az önkormányzat a tankerületre mutogatott, a tankerület a korábbi felújítások költségeire hivatkozva nem kívánt nagyobb összeggel hozzájárulni az ügyhöz.
Az eset kapcsán a tankerület a Mecseki Müzlinek hangsúlyozta, hogy az utóbbi években a Belvárosi Általános Iskola épületének felújítására már több mint 174 millió forintot fordítottak. A tankerület vezetője, Tóth László Ákos szerint folyamatosan, időről időre vizsgálják az épület a statikai állapotát és a szükséges munkálatokat elvégzik. A legutóbbi, nagy volumenű korszerűsítés az épület nyílászáróit érintette, de a fémszerkezet mellett a menza épülete és az uszoda is felújításra szorulna az odajárók szerint.
#nagykötőjel
– 0922: Most már biztos, hogy csupán négy jelölt indul a kertvárosi időközi választáson, ugyanis határidőre ennyien gyűjtöttek be és adtak le kellő számú ajánlást a helyi választási irodában. A helyi választási bizottság augusztus 19-én tartott sorsolása értelmében a szavazólapon ebben a sorrendben szerepelnek majd a jelöltek: Horváth Sándor (Mi Hazánk), Fürj Csaba (PAPJE – Péterffy Attila Pécs Jövője Egyesület), Kővári János (Fidesz–KDNP–ÖPE) és Körömi Attila (független).
Kővári János kampánya az elmúlt napokban sem hagyott alább: dinnyekóstoltatás után ezúttal már a kertvárosi II. János Pál kápolnában standupozott. Az elmúlt napokban az is kiderült, hogy Körömi Attilát ugyan hivatalosan nem jelölte, de támogatja a Tiszta Kezek Egyesület. Ezt az ex-DK-s exalpolgármesterrel, Bognár Szilviával közösen jelentették be. Fürj Csaba egyelőre csak szemétszállítással kampányol, de várok például egy jó ivókútavatást is!
- Interjúsorozatot indított az önkormányzati PécsMa, amiben a kompenzációs listáról közgyűlésbe jutó „kisebb erők” képviselői mutatkoznak be. Eddig Talabér Ádám (Mindenki Pécsért/Pécs Most), Hankó Viktória (MKKP) és Bognár Szilvia (TK) válaszolt az egyenkérdésekre.
- Helyesbítés: Az előző számban tévesen állítottam, hogy Körömi Attila 2022-ben kilépett a Mindenki Pécsért Egyesületből, valójában csak a Momentumot hagyta ott. Köszönöm az olvasói jelzést, a hibáért elnézést kérek, az oldalon megjelenés után nem sokkal javítottam a tévedést!
#holmiez
Szerdán az Instagramon, csütörtökön a hírlevélben. Hol van és mi ez?
A fotón a Szent Ferenc templom északi bejáratának egy részlete látható. Már a 13. században gótikus templom állt itt, azonban a török uralom alatt azt lerombolták és egy részét Memi Pasa dzsámijává alakították. A mai templom építése 1715-ben kezdődött, amihez az eredeti támfalakat is fel lehetett használni. Az ezt követő évszázadokban többször bővítették. Az északi frontot 1926-30 között alakították P. Oberten Odilo házfőnök kezdeményezésére a mai formára, ekkor készült a tetőt takaró attika fal felhúzása is.
#podcast1
Kiss Péter, 23 éves, harmonikaművész. A firenzei Luigi Cherubini Konzervatórium hallgatója. Szigeti Bence szintén 23 éves, gitárművész, a lille-i ESMD egykori és a budapesti zeneakadémia jelenlegi hallgatója.
Az Egyről kettőre podcast hatodik epizódjában Bosák Levente többek között arról kérdezte őket, hogy miért vonzódtak a komolyzenéhez, és mi kell ahhoz, hogy hosszú távon sikeresen legyenek a területükön.
A teljes adást itt lehet meghallgatni
#podcast2
A helyi vendéglátás kihívásairól és kilátásairól beszélgettünk a Mecseki Müzli legutóbbi saját szervezésű rendezvényén a Reggeliben. Az elmúlt tizenöt évben valóban sokszínű, változatos és érdekes lett a pécsi vendéglátás – ebben egyetértett a négy meghívott vendég, Hovorka Tamás, a Bohemia Sörkonyha vezetője, Szép Tamás, a Nappali és a Reggeli társtulajdonosa, Schmidt Enikő, a Baranyai Gasztronómiai Klaszter menedzsere és Kincses Márk, a pécsi önkormányzat turizmusfejlesztési osztályának vezetője. Ugyanakkor tény, hogy a vendéglátóhelyeknek – különösen a Covid-járvány óta – a régiek mellett új kihívásokkal is szembe kell nézniük.
A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.
#köz.ügy
A generációk közötti együttműködést segítő, érzékenyítő-oktató társasjátékot dolgoztak ki a P-AGE Tudatos Öregedés Program keretében, európai uniós támogatással. Az alapítókkal – többek között erről a játékról is – ebben a podcastban beszélgettünk. Augusztus 28-ig ingyenes játékmester képzésre lehet jelentkezni, elsősorban olyan szakembereket és szervezeteket várnak, akik szeretnék a generációk közötti kapcsolatkeresést támogatni és saját közösségeiket idősbaráttá alakítani. | pecsikozossegialapitvany.hu
#idézett
Amikor tényleg elhagytam a Pécsi Nemzeti Színházat 40 év szolgálat után, azonnal hívott Eszenyi Enikő, hogy menjek a Vígszínházba ügyvezető igazgatónak. Akkor is elmondtam, hogy nagyon megtisztelő a felkérés, de nem.
Simon István, színházi menedzser, kulturális szakember | szabadpecs.hu
#ajánlott
- A hagyományos nyárzáró gyerekfesztivál vagyis a Szamárfül ugyan már ma (pénteken) elkezdődött a Zsolnay-negyedben, de biztosan állíthatom, hogy a java még hátravan. | szamarfulfesztival.hu
- Tizennyolc kiállítóval és nagyjából háromszáz szőlőfajtával készül a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete szombaton (aug. 24.) a III. Országos Csemegeszőlő Kiállítás és Versenyre. | SZBKI/FB
- Denevérest lesz ismét Abaligeten, ahol szombaton (aug. 24.) a Duna-Dráva Nemzeti Park szakavatott denevérkutatója mesél a nászbarlangról és a szárnyas emlősök párzásáról. | ddnp.hu
#gyűjtő
- Éppen 1015 évvel ezelőtt, 1009. augusztus 23-án alapította Szent István király a pécsi püspökséget, ebből az alkalomból Felföldi László szentmisét celebrál 18.00 órai kezdettel a székesegyházban. | pecsiegyhazmegye.hu
- Felkerültek az őszi lomtalanítási időpontok a Délkom oldalára, a belvárosban továbbra is igényelni kell a szolgáltatást. | delkom.hu
- Felelősségvállalás helyett sokan kifogásokat keresve visznek vissza örökbefogadott állatokat a pécsi menhelyekre. | pecsma.hu
- Jövő héten indul a párizsi paralimpia, a pécsi indulók időpontjait a Pécsi Sport Nzrt. szedte össze. | psnzrt.hu
- Míg a PMFC férfi csapata a harmadosztályban is nyűglődik, az NB I.-be feljutó női csapat meccseire elkezdődött a szezonbérlet-árusítás. | pmfc.hu
- Három új produkciót tervez a közelgő évadra a Bóbita Bábszínház, a nagy sikerű Kacor király és Torzonborz és a holdrakéta pedig marad műsoron. | bahir.hu
Tetszett a hírlevél? Segíts!
- Küldd tovább egy barátodnak és mondd meg neki, hogy iratkozzon fel!
- Kihagytam, elrontottam valamit? Írd meg egy válaszlevélben!